HÍRARCHÍVUM - 2008


Advent Kupa - Nemzetközi karate verseny

2008. november 29. - Szeged
1 x aranyérem 5 x ezüstérem 8 x bronzérem

A 2008. november 29-én Szegeden megrendezett stílusfüggetlen nemzetközi karate versenyre több száz nevezés érkezett beleértve a környező országokból érkező nagy létszámú csapatokat is.

A bajnokságon csapatunk 8 versenyzővel képviseltette magát, melyből hétnek ez volt az első versenye és öten alig 2-3 hónapja kezdtek karatézni. A verseny egy ünnepélyes megnyitóval kezdődött, először egy mazsorett bemutatót tekinthetett meg a közönség, majd a Mikulás is megérkezett és egy hatalmas zsák szaloncukrot osztott szét a gyerekek nagy örömére. A verseny nagyon hosszúra sikeredet, az utolsó versenyszámok csak este fél 8 körül fejeződtek be.

A kezdők számára ez a verseny talán még túl korainak tűnhetett, és számukra inkább csak az volt a cél hogy megismerhessék hogy milyen is egy karate verseny, de ahogy az alábbi eredményekből is látszik, ez a verseny mind a nyolc induló számára nagyon emlékezetesre sikerült!

A SZAC csapata az alábbi eredményeket érte el:

Fekete Patrícia 3. helyezés - Kumite Strohmayer Ádám
Murzsa Norbert 3. helyezés - Kumite
2. helyezés - Csapat Kumite
Nagy Vince 3. helyezés - Kumite
2. helyezés - Csapat Kumite
Nádházi Péter 3. helyezés - Kumite
Nádházi Roland 3. helyezés - Kata
2. helyezés - Kumite
Pásztor Boldizsár 3. helyezés - Kata
Strohmayer Ádám 1. helyezés - Kumite
2. helyezés - Csapat Kumite
Szücs Bulcsú 3. helyezés - Kata
3. helyezés - Kumite
2. helyezés - Csapat Kumite

Csoportkép a verseny végén
Csoportkép a verseny végén


Az eredmények már önmagukban is nagyon szépek, de azért fontosnak tartom még megemlíteni az alábbi részleteket is:

Csapatunk legrutinosabb tagja Fekete Patrícia küzdelemben a döntőbejutásért vívott meccsen is fölényesen 4-1-re vezetett. A mérkőzést csupán azért vesztette el, mert a mérkőzés vége előtt 10 másodperccel véletlenül egy kissé nagyra sikerült ütéssel eltalálta ellenfelét, amiért a túl szigorú bírók leléptették így bronz érmet szerzett.

A Murzsa Norbert, Nagy Vince, Strohmayer Ádám, és Szücs Bulcsú összeállítású kumite csapat csodálatos küzdelmek árán beverekedte magát a döntőbe, ahol szoros küzdelemben épp hogy csak lecsúsztak a dobogó legfelső fokáról, és így ezüst érmet szereztek. A küzdelmek során sokkal rutinosabb tapasztaltabb versenyzőket győztek le, ezért az eredményük még értékesebb számunkra.

Kiemelném Strohmayer Ádám-ot is, aki csupán októberben kezdet karatézni, és a versenyen az összes mérkőzését megnyerte, így a csapat küzdelem ezüstérme mellé egyéniben egy csodálatos arany érmet is begyűjtött!

Tulajdonképpen minden versenyzőt ki lehetne emelni, mert mindenki kihozta magából a maximumot, nagyon bátran küzdött és az egész csapat magasan az elvárásokon felül teljesített!


Gratulálunk minden versenyzőnek!

A versenyen készült fotók megtekinthetőek a Galériában.


Wado-ryu Karate Felnőtt Országos Bajnokság

2008. november 16. - Szeged
1 x ezüstérem

Pénzes Tamás a 2008. november 16-án Szegeden megrendezett Wado-ryu Karate Országos Bajnokságon kumite +85 kg-os kategóriában 2. helyezést ért el.


Bajnokok Kupája - Nemzetközi Karate Verseny

2008. szeptember 20-21. - Kolozsvár, Románia
2 x aranyérem 1 x ezüstérem

Pénzes Tamás a 2008. 09. 20-21. között Romániában megrendezett Bajnokok Kupája megnevezésű nemzetközi versenyen az alábbi eredményeket érte el:

1. helyezés - Kumite (felnőtt, +80 kg)
1. helyezés - Csapat Kumite Rotációs (felnőtt)
2. helyezés - Csapat Kumite (felnőtt)


Pénzes Tamás - A Bajnokok kupájának felnőtt +80kg-os kumite győztese
Pénzes Tamás - A Bajnokok Kupájának felnőtt +80kg-os kumite győztese


SZAC nyári edzőtábor

2008. augusztus 22-24. - Tápiógyörgye

Nyári edzőtáborunkat hagyományainkhoz híven idén is Tápiógyörgyén rendeztük meg. A napi kétszer két órás edzéseken együtt edzhettek a Shotokan-os illetve a Wado-Ryu-s karatékák. A közös edzéseknek köszönhetően minden tanítvány belekóstolhatott egy kicsit a másik stílusba, és kumite közben kipróbálhatta a begyakorolt technikákat "idegen" edzőpartnereken is. Az utolsó edzésen néhány önvédelmi technikával is megismerkedhettek a résztvevők.

Az idei év kivételes volt mert csak egy hosszú hétvégét tölthettünk együtt Tápiógyörgyén, de jövőre újra egyhetes edzőtábort fogunk rendezni.

Köszönjük minden résztvevőnek hogy eljött!

Az edzőtáborban készült fotók megtekinthetőek a Galériában.


Tápiógyörgyei edzőtábor 2008
Tápiógyörgyei edzőtábor 2008


Egyesületünk Wado-ryu mestere 3. Dan-ra vizsgázott

2008. július 12. - Szentes

Pénzes Tamás a SZAC Wado-ryu karate szakosztályának edzője 2008. július 12.-én szombaton az IWKU nemzetközi edzőtáborát záró danvizsgán Shibamori Kando [8. Dan] mester előtt levizsgázott 3. Dan fokozatra.


Pénzes Tamás danvizsga közben
Pénzes Tamás danvizsga közben


SZAC Övvizsga

2008. május 26. - Budapest

2008. május 26-án övvizsgát tartottunk, ahol az alábbi 2 karatéka sikeres övvizsgát tett.


Szűcs Bulcsú7. kyu - narancssárga öv
Mellen Viktor8. kyu - citromsárga öv


Gratulálunk a vizsgázóknak!

IWKU Open - Nemzetközi Karate Bajnokság

2008. április 8. - Budapest
1 x ezüstérem 2 x bronzérem

2008.04.05.-én szombaton került megrendezésre az IWKU Open - Európa Kupa Budapesten.

A bajnokságra a Magyarországi Wadokarate Szövetség klubjain kívül nagy létszámú csapatok érkeztek Angliából, Ausztriából és Írországból is, valamint más Magyarországi Wado-ryu szervezetek csapata mellett az AJKA Shotokan szervezet is igen jelentős gárdával képviseltette magát a rendezvényen.

Egyesületünk két fővel (Fekete Patrícia, Pénzes Tamás) képviseltette magát ezen a neves versenyen, és eredményeik magukért beszélnek.

Fekete Patrícia az U14 korosztály kumite versenyszámban első nemzetközi versenyén az igen előkelő 3. helyezést szerezte meg!

Pénzes Tamás a nehézsulyú felnőtt kumite versenyszámban szintén 3. helyezést ért el, és a Honbu Dojo tagjaként csapat társaival "Super Fight" - Csapat Kumite versenyszámban nem éppen szerencsés körülmények között lecsúszott a dobogó legfelső fokáról és így 2. helyezést szerzett. (Ugyan a döntő mérkőzést 1 ponttal megnyerték, de egy kontakt chui büntetést is szereztek, ezért a mérkőzést a bírók döntetlennek nyilvánították, és ezt követően a hosszabbításban az ellenfél szerezte meg a mindent eldöntő első pontot.)

Reméljük, hogy Patrícia eredménye példaként szolgál a többi versenyző számára is, és mindenki még keményebben fog edzeni a jövőben.


IWKU Open 2008
IWKU Open 2008


SZAC Övvizsga

2008. március 14. - Budapest

2008. március 14-én övvizsgát tartottunk, ahol az alábbi 3 karatéka sikeres övvizsgát tett.


Fekete Patrícia5. kyu - kék öv
Radnóti Viktória5. kyu - kék öv
Szabó Norbert10. kyu - fehér öv - 1. csík


Gratulálunk a vizsgázóknak!

Wado-ryu Karate Utánpótlás Országos Bajnokság

2008. március 1. - Budapest
1 x ezüstérem 1 x bronzérem

2008.03.01.-én szombaton került megrendezésre az IWKU Utánpótlás Országos Bajnokság Újpalotán.
Egyesületünk most csupán három fővel (Fekete Patrícia, Radnóti Bettina, Radnóti Viktória) képviseltette magát a versenyen, de még így is sikerült megelőznünk két másik csapatot.

Kata versenyszámban Fekete Patrícia és Radnóti Viktória is remekül szerepelt. A népes mezőnyben Patrícia 3. helyezést, Viktória pedig 4. helyezést ért el az 1995-ös születésű lányok versenyszámában.

Kumite versenyszámban Radnóti Bettinát sajnos leléptették az ellenfélre mért jodan ütései miatt és Vikit is csak egy figyelmeztetés választotta el a leléptetéstől a szigorú no-kontakt szabályok miatt. Patrícia viszont fölényes győzelmekkel beverekedte magát a 94-95-ös születésű lányok döntőjébe, ahol szoros küzdelemben végül a 2. helyezést szerezte meg.

Gratulálunk minden versenyzőnek.



Hírarchívum:

2023 | 2022 | 2021
2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011
2010 | 2009 | 2008 | 2007 | 2006 | 2005 | 2004 | 2003 | 2002 | 2001
2000 | 1999 | 1998 | 1997 | 1996 | 1995 | 1993

A 2008-as év előtti hírek és eredmények hiányosak lehetnek, ezért ha régi karatésainknak vannak további eredményeik, fotóik, akkor azt küldjék el nekünk e-mailben és frissítjük az archívumot!
Köszönjük!



 

Rövid híreink

13. WUKF Karate Európa-bajnokság

Öt érem a 13. WUKF Karate Európa-bajnokságról

11. WUKF Karate Világbajnokság

Négy érem a 11. WUKF Karate Világbajnokságról

12. WUKF Karate Európa-bajnokság

Nyolc érem a 12. WUKF Karate Európa-bajnokságról

10. WUKF Karate Világbajnokság

Pénzes Tamás Amerikában szerezte meg a 9. és 10. Világbajnoki címét

9. WUKF Karate Világbajnokság

2 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL és 1 bronz-éremmel tért haza Pénzes Tamás a SZAC Karate SE. mestere a 2021. szeptember 23-26. között Romániában megrendezett 9. WUKF Karate Világbajnokságról.

Eredményei:
1. kata
1. kumite Open
3. kumite +85kg



11. WUKF Karate Európa-bajnokság

2 EURÓPA-BAJNOKI CÍMMEL és 3 bronz éremmel tért haza a SZAC Karate SE. három versenyzője a 2019. október 22-27. között Dániában megrendezett 11. WUKF Karate Európa-bajnokságról.

Eredményeink:
1. Pénzes Tamáskata
1. Pénzes Tamáskumite Open
3. Dodok Mátékata
3. Pénzes Tamáskumite +85kg
3. Szántai Lucakata
5. Dodok Mátékumite
5. Szántai Lucakumite



8. WUKF Karate Világbajnokság

5 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL 2 ezüst- és 1 bronz-éremmel valamint 1 negyedik helyezéssel tért haza a SZAC Karate SE. kilenc versenyzője a 2019. június 18-23. között Szlovákiában megrendezett 8. WUKF Karate Világbajnokságról.

Eredményeink:
1.Dodok Mátékumite +155cm12 éves
1.Dudás ÉvakataU21
1.Pénzes Tamáskatafelnott
1.Szántai LucakataU18
1.Szekrényesi LilikataU16
 
2.Boros CsabakataU18
2.Woog OlíviakataU18
 
3.Dudás Évacsapat kataU21
3.Szekrényesi Lilicsapat kataU21
3.Woog Olíviacsapat kataU21
 
4.Dudás Évakata (rengokai)felnott



10. WUKF Karate Európa-bajnokság

1 EURÓPA-BAJNOKI CÍMMEL 2 ezüst és 2 bronz éremmel tért haza a SZAC Karate SE. négy versenyzője a 2018. október 23-28. között Máltán megrendezett 10. WUKF Karate Európa-bajnokságról.

Eredményeink:
1. Pénzes Tamáskata
2. Pénzes Tamáskumite
2. Szántai Lucakata
3. Szántai Lucakumite
3. Pénzes Tamáscsapat kumite
4. Dudás Évakata (felnott)
4. Dudás Évakata (U21)
5. Topolyai Mátékumite
7. Topolyai Mátékata



7. WUKF Karate Világbajnokság

1 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL 3 ezüst- és 1 bronz-éremmel valamint 1 negyedik helyezéssel tért haza a SZAC Karate SE. négy versenyzője a 2018. június 12-17. között Skóciában megrendezett 7. WUKF Karate Világbajnokságról.

Eredményeink:
1. Pénzes Tamáskata
2. Dudás Évakata (felnott)
2. Szántai Lucakata
2. Topolyai Mátékumite
3. Topolyai Mátékata
4. Dudás Évakata (U21)



UWK Karate Világbajnokság

2 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL 2 bronz éremmel és 1 negyedik helyezéssel tért haza a SZAC Karate SE. három versenyzője a 2017. november 29. és december 3. között Olaszországban megrendezett 2. UWK Karate Világbajnokságról.

Eredményeink:
1. Dudás Évakata
1. Pénzes Tamáskata
3. Pénzes Tamáskumite
3. Szántai Lucakumite
4. Szántai Lucakata



9. WUKF Karate Európa-bajnokság

3 EURÓPA-BAJNOKI CÍMMEL 2 ezüst és 4 bronz éremmel tért haza a SZAC Karate SE. két versenyzője a 2017. április 5-9. között Kolozsváron megrendezett 9. WUKF Karate Európa-bajnokságról.

Eredményeink:
1. Dudás Évakata
1. Pénzes Tamáskata
1. Szántai Lucakata
2. Topolyai Mátékata
2. Woog Olíviakata
3. Pénzes Tamáskumite
3. Szántai Lucakumite
3. Topolyai Mátékumite
3. Laczi Dávidcsapat kumite
3. Woog Arnoldcsapat kumite



8. WUKF Karate Európa-bajnokság

2 EURÓPA-BAJNOKI CÍMMEL 1 ezüst és 3 bronz éremmel tért haza a SZAC Karate SE. két versenyzője a 2016. október 11-16. között Olaszországban megrendezett 8. WUKF Karate Európa-bajnokságról.

Eredményeink:
1. Pénzes Tamáskata
1. Pénzes Tamáscsapat kumite
2. Pénzes Tamásrotációs csapat kumite
3. Radnóti Bettinakata (felnőtt)
3. Radnóti Bettinakumite +60kg (felnőtt)
3. Radnóti Bettinakumite open (U21)
5. Radnóti Bettinakumite +60kg (U21)
5. Radnóti Bettinakata Rengokai (U21)
5. Pénzes Tamáskumite +80 kg



6. WUKF Karate Világbajnokság

5 VILÁGBAJNOKI CÍMMEL 2 ezüst és 4 bronz éremmel tértek haza a SZAC Karate SE. versenyzői a 2016. június 14-19 között Dublinban megrendezett 6. WUKF Karate Világbajnokságról.

Eredményeink:
1.  Dudás Évakata
1.  Pénzes Tamáskumite
1.  Pénzes Tamáskata
1.  Woog Arnoldkata
1.  Woog Olíviakata
2.  Csatlós Botondcs. kumite
2.  Woog Arnoldcs. kumite
3.  Dodok Mátékata
3.  Radnóti Bettinakumite
3.  Radnóti Bettinakata
3.  Topolyai Mátékata